Tegyük rendbe az informatikád!
Korszerű megoldásokkal
a hagyományos értékek mellett
Rólunk napjainkban
A rendszergazdai szolgáltatás sikerére alapozva a cégek számára további megoldatlan problémákra választ adó, vállalati informatikára épülő újabb üzletágak elindítása mellett döntöttük. Így született meg következő, nyomtatással, másolással és digitalizációval foglalkozó, máig jól működő üzletágunk.
Az értékesített hardverek, szoftverek és licencek mennyisége ebben a periódusban hívta életre a kereskedelmi üzletágunkat, melyhez már külön közbeszerzési és logisztikai részleg is kapcsolódik. Az így közel 50 fős szervezet a vállalati informatika minden területére képes korszerű, hatékony megoldásokat biztosítani. Ezt követően jött létre a beléptetőrendszerekkel és kamerás megfigyelőrendszerekkel foglalkozó divíziónk.
Rólunk, második évtized
Az ezredforduló után az informatika egyre nagyobb teret nyert, vagyis egyértelművé vált számunkra, hogy az informatika bekebelezi a távközlést, majd szépen lassan minden gyengeáramú rendszert. Az it.hu dolgozóival megláttuk ezt az új irányt és bővítettük szolgáltatásaikat, egyesítve az informatikát és a távközlést.
Mi, az alapítók a távközlésből hozott tapasztalatokra építve alakítottuk ki a szolgáltatásaink alapelveit, melyek középpontjában a megbízhatóság és a precizitás állnak. Ezen alapelvek mentén indítottuk el szintén megbízhatóságra és precizitásra alapozva rendszergazdai szolgáltatásunkat, amely azóta a cég fő tevékenysége lett. Ekkor fogalmaztuk meg az időközben szlogenünké vált küldetésünket.
Tegyük rendbe az informatikád!
A kezdetek, első évtized
Az it.hu története 1994 októberében egy garázsból indult, telefonrendszereket telepítettünk és üzemeltettünk vállalatok számára. A cégünk eleinte mindössze két fővel működött, majd a megrendelések szaporodásával növekedésnek indult.
Hamar felismertük, hogy az informatikai hálózatok minősége és stabilitása elengedhetetlen a vállalatok hatékony működéséhez. Látva a cégeknél, a mások által kiépített telefon és informatikai hálózatok minőségét, tevékenységi körünk kibővült megbízhatóan működő strukturált hálózatok létrehozásával. A 10. év végére a bérelt garázsból saját irodába költözött cégünk, üzletet nyitottunk és szervizt üzemeltettünk. A sikerek további fejlesztésekre ösztönöztek bennünket, rengeteg ötletünk volt még.
Médiatartalmak
Szakmai minősítések
Cégünk a Canon Hungária Kft. hivatalos akkreditált partnere. A különféle nyomtatási alkalmazások, a dokumentum-menedzsment, valamint a digitális transzformációt támogató megoldások területein teljeskörű szolgáltatásokat nyújtunk az Ön üzletének. Nálunk megtalálja a Canon termékek és megoldások széles választékát és számíthat ránk az üzemeltetés és szakértő szerviz szolgáltatások terén is.
Microsoft Solution Partner
Canon Silver Partner
Avaya
HP
Dell
Panda
Veeam
Heimdal
Hikvision
Eset
Excel
Zyxel
Minősített gyártói kapcsolataink
Elnyert pályázatok
GINOP_Plusz-3.2.1-21
A kedvezményezett neve: MACROTEL Telefontechnikai Kft.
A képzések elnevezése és célja: GINOP_Plusz-3.2.1-21-2021-00001 – A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül.
A szerződött támogatás összege: 27.186.343 Ft
A képzések részletes bemutatása:
1. Alapszintű informatikai ismeretek back office dolgozóknak
2. Magas szintű informatikai ismeretek rendszergazdáknak
A képzések befejezési dátuma:
1. Alapszintű informatikai ismeretek back office dolgozóknak: 2024. 06.12.
2. Magas szintű informatikai ismeretek rendszergazdáknak: 2024.06.14.
GINOP-8.3.5-18/B azonosító jelű Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése célú Hitelprogram
Adós neve: Macrotel Kft.
Forgóeszköz finanszírozás tartalmának rövid bemutatása: a kiskereskedelmi tevékenység kiszolgálása érdekében az év közbeni folyamatos szállításokhoz szükséges árualap (raktárkészlet) biztosítása, azaz készletbeszerzés.
A Hitelprogram azonosító jele: GINOP-8.3.5-18 „B” hitelcél
értékelések
Kapcsolatfelvétel
Töltsd ki alábbi űrlapunkat és a többit bízd ránk
"*" a kötelező mezőket jelöli